Technológia

Technológia – A zöld gondolkodás lelke

A levegő mindenhol jelenlévő energia forrása a hőszivattyúnak, így bárhol és bármikor felhasználható. A levegő-víz hőszivattyú egy olyan ventillációs rendszer, amely a levegőt beszívja, majd egy levegő hőcserélőn keresztül lehűti azt és visszaengedi a lehűlt levegőt a környezetbe. Használatának célja a hőenergiával való gazdálkodás, melynek során hűtési energiát fűtésben (pl. melegvíz-készítésben) fel lehet használni, illetve környezeti hőt lehet hasznosítani. A kinyert hőenergia télen alkalmas az épületek fűtésére és nyáron a folyamatot megfordítva, hűtésére.
A hőszivattyúk legfontosabb paramétere a COP értéke. Az angol “Coefficient Of Performance” kifejezésből eredő rövidítés. Magyar nevén teljesítmény tényező vagy jóságfok. Ez egy mértékegység nélküli szám (hányados), amelyik azt mutatja meg, hogy egységnyi (pl. 1 kWh) befektetett villamos energiamennyiség hatására a hőszivattyú szekunder oldalán mennyi hőenergiát tudunk kivenni.
Minél alacsonyabb a külső levegő hőmérséklete annál kevesebb hőenergia hasznosítható belőle, ami azt jelenti, hogy azonos belső levegő hőmérséklet eléréséhez több befektetett elektromos áram szükséges. A hőszivattyúk COP értéke a külső hőmérséklettel egyenesen arányos, és alacsonyabb hőmérsékleteken egyre csökken. A házak fűtéséhez használt melegvizet a levegő hőmérséklet csökkenésével egyre nagyobb elektromos energia segítségével tudja előállítani.

A hőszivattyús fűtési rendszerek sikerének a kulcsa azonban a házban található hő leadó felültek nagysága. Minél alacsonyabb hőmérsékletű fűtővizet kell előállítania egy hőszivattyúnak, annál gazdaságosabban tud működni. Az épületben összesen 3.900 m felületfűtési cső található, mely szavatolja, hogy akár 30 C° fokos előremenő hőmérsékletekkel 22C° szobahőmérsékleteket érjünk el.

A levegős hőszivattyú látszólag lehetetlen dologra képes: egy kilowatt villamos energiából akár négyszer-ötször annyi  fűtési (hűtési) energiát képes az épület falán belülre juttatni, mivel a szükséges teljesítménynek a 80 %-át a környezeti levegő hőtartalmát hasznosítva a környezetből nyeri, ahol a hő egész évben korlátlanul rendelkezésre áll. A lakások fűtését és hűtését ellátó Mitsubishi Zubadan hőszivattyúk egyedülállóak a piacon, mert akár -15C°-os hőmérsékletig is 100%-os fűtési teljesítménnyel működnek, és COP értékük 4,90.
A hőszivattyúk működési tartománya pedig -28C°.

Hőszigetelések
Passzív hővédelem

A korszerű gépészeti rendszer akkor tud igazán hatékonyan működni, ha az épület passzív védelme is megfelelő. A homlokzaton elhelyezett nagy vastagságú hőszigetelő lemezek, a kiváló minőségű nyílászárók és a külső homlokzati árnyékolások garantálják a lakás alacsony fűtési és hűtési energia igényét. Nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy ezek a rendszerek minden projektünkön a legmegfelelőbb összhangban garantálja az energiahatékonyságot.
Az alábbi grafikán egy elkészült épületünk hőmérsékleti viselkedése látható egy mértékadó téli napon.
A fűtési rendszert egy adott pillanatban leállítottuk(fűtési előremenő hőmérséklet hirtelen csökkenése), és megvizsgáltuk a helyiség és a fűtési rendszer hőmérsékeleteinek alakulását a külső hőmérséklet függvényében:
A görbéken látszik, hogy a ház hőmegtartó képességének köszönhetően a belső tér hőmérséklete minimálisan csökken csak (3 nap alatt 3,5 °C-ot!). A rendszer újbóli üzembeállásakor a fűtési előremenő hőmérséklet szinte azonnal elérte a kért értéket. A helyiség visszafűtése 2 nap alatt történt meg 36 °C-os fűtési előremenő hőmérséklettel.

A lakások fűtését és hűtését ellátó Mitsubishi Zubadan hőszivattyúk egyedülállóak a piacon, mert akár -15C°-os hőmérsékletig is 100%-os fűtési teljesítménnyel működnek, és COP értékük 4,90.
A hőszivattyúk működési tartománya pedig -28C°.

Hővisszanyerős szellőztető rendszer

A mai modern nyílászárók tökéletes szigeteléssel rendelkeznek, így benntartják a meleg levegőt és energiát takarítanak meg. Szellőztetés nélkül azonban az épületben lévő levegő hamar elhasználódik, a pára lecsapódhat és elkerülhetetlenné válik a penész kialakulása.
Az épületben használt Mitsubishi Lossnay szellőztető gép a nap 24 órájában szellőzteti a házat egy nagyon alacsony energiaigényű ventilátor segítségével. A szellőztetőgép a lakásban elhasználódott levegő hőmérsékletét, a hővisszanyerő gépben elhelyezett kereszt ellenáramú hőcserélőn keresztül kinyerve, annak hőtartalmának 50-90%-a hasznosítva, a külső friss oxigéndús levegőt felmelegíti. A felmelegített friss levegőt a házban levő hőmérséklettől csupán pár fokkal eltérőre kiegyenlíti és bejuttatja a lakásba. A rendszer működése során úgy lesz a lakásban mindig friss levegő, hogy a téli időszakban a ház nem hűl ki, nyáron nem melegszik fel.
A rendszer részeként a konyhában, és a vizes helyiségekben levegő elszívás történik, a friss levegő pedig az állandó tartózkodású helyiségekbe jut be.

A szellőztető rendszer pollenszűrővel felszerelt, így a házba bejutó friss levegő por és pollentartalma minimális.
A rendszer másik előnye, hogy a befújt friss levegő mennyisége nagyobb, mint az elszívott levegőé, így a lakásban egy nagyon csekély túlnyomás van a külső környezethez képest. Ez rövid idejű ajtó és ablak nyitásoknál azt eredményezi, hogy a külső por nem tud bejutni a házba.

Motoros zsalúziák

Az energiatakarékossághoz elengedhetetlen a lakás védelme a nyári időszakban a túlmelegedés ellen.
A lakás árnyékolásáról elektromos mozgatású külső zsalúziák gondoskodnak, melyek este a belátás elleni védelmet is remekül teljesítik.

Központi porszívó rendszer

Bár a lakásban a porképződés a szellőztető rendszernek köszönhetően igen alacsony, fontos, hogy a rendszeres takarítás is a legmodernebb és leghatékonyabb rendszerekkel történhessen. Az épület központi porszívó rendszer előkészítéssel rendelkezik. A rendszer kialakításánál szintenként egy beszívó fej lett elhelyezve, a konyhában kiegészítve egy szemétlapát adapterrel, illetve a garázsokban egy plusz elszívó fejjel a gépkocsik takarításához.

Világítástechnika

Az épület éjszakai megvilágításáról  LED-es spot izzók illetve LED csíkok gondoskodnak. Ezeket egészíthetik ki az egyénileg gyártott kerti lámpák, valamint a fénybeton felületetek.

Csillagos égbolt

Az épület megvilágításában szerepet kap az úgynevezett fénybeton alkalmazása, amely a betonba vezetett üvegszálak segítségével a látszóbeton felületen a csillagos égbolt hatását kelti.